Egerszalóki levél
Mottó: „Örvendezzetek a reménységben.” (Róm 12,12)
Kiemelkedés, tisztulás, fejlődés, beteljesülés, egyesülés
Mélyre süllyedtünk. Sok minden eltorzult. Ritkulnak a boldog, harmonikus családok. A nevelés egyre silányabb. Istent mindenütt kihagyják. A magyar felsőoktatás oktatói között általános tapasztalat, hogy egyetemista körökben „ … a silányodás a hallgatók között növekvő alapirányzat. A magasabb rendű értékek iránti fogékonyság csaknem teljesen hiányzik. Növendékeink nem értelmi, hanem értékfogyatékosok.” – mondja Kindler József a budapesti Corvinus Egyetem emeritus professzora, aki abban látja ennek okát, hogy a magyar iskolakoncepcióból hiányzik az erkölcsi nevelés. - Innen ki kell emelkednünk!
Éppen ezért nagy szeretettel hívunk titeket drága magyar fiatalok Egerszalókra 2010 nyarán, hogy változtassunk ezen az irányon! Segítsük győzelemre az igazi, boldogító értékeket! Ezt önmagunkban kell megteremteni. Hogyan?
Meg kell védenünk hitünket. Ám ehhez komoly felkészültség szükséges.
1. Nagy az ateizmus: a támadó istentelenség veszélye. „Minden a 18. században kezdődött a deizmussal és a szabadkőművességnek néhány formájával. Mindent elkövetnek, hogy a nyugati világot kivonják a kereszténység hatása alól.” (Gómez Pérez: Az okkultizmus inváziója) Ez a törekvés mára a visszájára fordult, hiszen sokszor maga az istenített tudomány kezd a teremtő Intelligenciáról beszélni.
2. Vannak, akik nem személyes Istenről beszélnek, hanem okkult, földön kívüli erőkről. Egerszalókon kivédjük a sokakat bűvkörében tartó okkultizmus támadásait is. A mai fertőzött nemzedékeknek is el kell jutnia a tiszta isten-fogalomhoz és magához a személyes megváltóhoz: Jézushoz.
3. Vannak, akik azt mondják: vallásos vagyok a magam módján. Ez is nagy kísértés, ami fenyeget napjainkban: a vallásos és egyéb műveltség nélküli, ösztönlények gyakori figurája. Bár hívőnek gondolják magukat, de becsapottan élnek, sőt „tenyésznek, a kincs, hír, gyönyör mámorában” vagy az érdektelen szürkeségben.
4. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívta fel a hívek figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. Az úgynevezett „ősmagyar szinkretizmus” veszélyei: kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ, és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Éppen ezért fontos, hogy tisztán lássunk. Nem megtagadni kell múltunkat, hanem az azt kiteljesítő ezer éves magyar keresztény hitünket és kultúránkat jobban megismerni. - Kell hát a megtisztulás és a hitünkben való fejlődés.
Egerszalók feladata idén tehát az egészséges gondolkodás, a jellemes, jó úton járó és kereső személyek kimunkálása. A helyzetünk bár lehangoló, nekünk Jézusban hívőknek nem szabad csüggednünk! Nem véletlenül választottuk idei találkozónk mottójául: „Örvendezzetek a reménységben.” Az öröm és a reménység, vagyis az Istenbe, az ő végtelen irgalmába vetett bizalom kell, hogy alapja legyen mindennapjainknak. Jöjjetek, hát: igazi, szebb jövőt megteremteni lelketekben, azon keresztül a családi életben és édes hazánkban! - Mert csak aki Istennel együtt él, annak számára érhető el: a beteljesülés és a Vele való egyesülés.
Minden magyar fiatalnak ott a helye Egerszalókon ez év nyarán. Halljátok? Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság és Nyugat sok ezer fiatalja. Ez a levél meghívó! Jöjjetek, hívjatok és hozzatok barátokat, keresőket, tévelygőket, vidámakat, szomorúakat, bűnösöket, de akár még öngyilkos jelölteket is! Tárt karokkal várnak titeket házigazdáink: Ternyák Csaba érsek atya, Török László plébános atya, a rendezők és a már most szárnyaló Lajos atya!
IDŐPONT: 2010. július 14., szerda du. 2 órától, július 18., vasárnap délig.
Ajánlott felkészítő olvasmányok: Apostolok Cselekedetei; Kerényi Lajos atya 2 könyve: A tudomány Istenre talál és az Utam hozzád, Uram; Rafael Gómez Pérez: Az okkultizmus inváziója
www.joomlaportal.hu


